2018. november 31. Utánpótlás Eb – A fiatal magyar szumósok meghódították Észtországot

181030 sumo esztorszag dobogo
181030 sumo esztorszag dobogo
 
Jó kezekben van az utánpótlás a szumósoknál. Az észtországi Rakverében megrendezték az utánpótlás Európa-bajnokságot, ahol Magyarország fiatal szumósai két aranyat, hat ezüstöt és tíz bronzérmet szereztek.
 
A kontinensviadalon az U 18-as korosztályban Végh Richárd és a fiú csapat lett első. A csapatban Végh Richárdon kívül Szilágyi Erik, Tamás Patrik és Berta Mike kapott helyet. Ancsin László, a Magyar Szumó Szövetség elnöke elmondta, fontos volt az, hogy ezen a kontinensviadalon jól szerepeljenek a magyarok, hiszen a következő Eb-t Magyarország rendezi meg.
 
„Az U14-es korosztálytól az U16-osokon át az U18-ig szép eredmények születtek. Bízom benne, hogy egy megerősített válogatottal jövőre még jobb eredményeknek örülhetünk majd. Arra kérem országszerte azokat a klubokat, ahol küzdősportot oktatnak, hogy a 2019-es Eb-re mint kiugrási lehetőségre tekintsenek, és segítség azokat a szumósokat, akik odaérhetnek a válogatott közelébe” – mondta Ancsin László.
 
Az észtországi érmesek:
Aranyérem
U18 – Végh Richárd (90 kg)
U18 fiúcsapat: Végh Richárd, Szilágyi Erik, Tamás Patrik, Berta Mike
Ezüstérem
U18 – Szilágyi Erik (100 kg)
U18 – Délceg Eduárd (80 kg)
U14 – Kállai Gergely (70 kg)
U 18 – Berta Mike (70 kg)
U16 – Borsos Viktória (50 kg)
U16 – Pintér Zoltán (85 kg)
Bronzérem
U16 – Takács Alexandra (55 kg)
U18 – Szilágyi Erik open kategória
U18 – lány csapat: Berregi Bernadett, Rekedt Nagy Réka, Ferencz Brigitta, Sipos Boglárka
U18 – Laczkó Benedek (90 kg)
U18 – Berregi Bernadett (+75 kg )
U18 – Ferencz Brigitta (70 kg)
U16 – Nagy Gergely  (50 kg)
U14 – Borsos Viktória (50 kg)
U16 – Laczkó Márk (95)
U14 – Takács Alexandra (55kg)
 
by Turák Péter, Nemzeti Versenysport Szövetség, nvesz.hu

2018. november 18. Zsigmond Kupa és Peugeot PÉ-TA Kupa

magyar sumo szakszovetseg background position

 magyar sumo szakszovetseg background position

Zsigmond Kupa és Peugeot PÉ-TA Kupa

A versenyek rendezője: Érdi Spartacus SC, Magyar Sumo Szakszövetség
A versenyek ideje: 2018. november 18. (vasárnap)
A versenyek helyszíne: Batthyány Általános Iskola Tornacsarnok, 2030 Érd, Fácán köz 1.
Versenybíróság: a MSSZ Bíró Bizottsága által kiküldött versenybírók.
Nevezés: A pontosan kitöltött nevezési lapot – kor és súlycsoportok megjelölésével – kérjük a következő címre eljuttatni: Érdi Spartacus Sport Club 2049 Diósd, Ligetszépe út 26. vagy mtar@vivamail.hu e-mail címre. (Nevezési lap letöltése excel formátumban.)
Aki határidőig nem nevez, azokat nem áll módunkban díjazásban részesíteni.
Nevezési határidő: 2018. november 12.
Nevezési díj: Minden bemérlegelt versenyző után kategóriánként 2.000 Ft.

 

Peugeot PÉ-TA Kupa
Sumo Utánpótlás Olimpia
 
A verseny célja:
Az „Utánpótlás Olimpia Bajnoka” cím elnyerése országos szinten.
Az utánpótlás nevelés és kiválasztás lehetőségeinek bővítése, a Sumo sport népszerűsítése, valamint a NAT-ban meghatározott feladatok végrehajtása.
Peugeot PÉ-TA Kupa Sumo Utánpótlás Olimpia versenykiírása ezen a linken letölthető
 
 
 
ZSIGMOND KUPA
U12-, U16-, U18 Sumo Országos Bajnokság
 
A verseny célja: a 2018. évi Országos Bajnoki cím elnyerése, válogatóverseny a 2019-es Sumo Európa- és Világ Bajnokságra.
Zsigmond Kupa U12-, U16-, U18 Sumo Országos Bajnokság versenykiírása ezen a linken letölthető
 
 
 
ZSIGMOND KUPA
U23-as Sumo Országos Bajnokság
 
A verseny célja: a 2018. évi Országos Bajnoki cím elnyerése, válogatóverseny a 2019-es Sumo Európa- és Világ Bajnokságra.
Zsigmond Kupa U23-as Sumo Országos Bajnokság versenykiírása ezen a linken letölthető
 
 
 
ZSIGMOND KUPA
Felnőtt Open női és férfi sumo verseny
 
A verseny célja: felkészülés elősegítése a 2019. évi OB-ra, EB-re, VB-re.
Zsigmond Kupa Felnőtt Open női és férfi sumo verseny versenykiírása ezen a linken letölthető
 
 

2018. szeptember 27-30., International Open Sumo Championships Istanbul/Türkİye

european turkiye international sumo federations

european turkiye international sumo federations 

INTERNATIONAL OPEN SUMO CHAMPIONSHIPS 2018 27-30 SEPTEMBER 2018 ISTANBUL/TÜRKİYE OFFICIAL ENTRY FORM AND INVITATION

The Turkey Sumo Federation would like to invite your Federation to participate to the Official Turkey Sumo Championships 2018 in Istanbul, Turkey.

1. Title of event: The Official İnternatıonal Open Sumo Championships 2018 1st Senior Men and Women (M/W)   30 September
2. Objective:  To  develop  Sumo  within  İnternatıonal and  exchange  social  and  cultural  ties  among participating countries. The reunification of the İnternatıonal Sumo Family.
3. Organizer: The Turkey Sumo Federation (TSF)
4. Date of competition: 29th – 30th September 2018
5. Competition venue: Hidayet Turkoglu Sport Hall ISTANBUL

2018. szeptember 16., Elmarad a Sziget Kupa

Tisztelt Egyesületek!
 
Ezúton tájékoztatunk Benneteket, hogy a 2018. szeptember 16-ra tervezett Sziget Kupa technikai okok miatt elmarad, az U12 és U16-os  Országos Bajnokság decemberben kerül megrendezésre az Érd Kupán.

Szumó-vb: Végh Richárd junior világbajnok lett!

180728sumo kovacs janos es vegh richard

180728sumo kovacs janos es vegh richard

Fantasztikus magyar siker a Taipeiben zajló szumó-világbajnokságon! Végh Richárd a juniorok 85 kilogrammos kategóriájában világbajnoki címet szerzett.

Az érdiek 17 és fél éves klasszisa imponáló magabiztossággal versenyezett egész nap, a döntőben aztán az ukrán Makszim Csibulnyak ellen lépett küzdőtérre, ahol – döntetlen után – megismételt fináléban, kiélezett küzdelemben megszerezte az aranyérmet. Szilágyi Erik is közel volt az éremszerzéshez, de végül a junior mezőny 115 kilogrammos kategóriájában végül ötödik lett.

Ancsin László, a Magyar Szumó Szövetség elnöke elmondta, a Taipeiben jelenleg küzdőtérre lépő magyar válogatottban több olyan alapember van, akik a jövő magyar szumósai lehetnek.

„Végh Richárd teljesítménye fantasztikus. Ő is, és Szilágyi Erik is indult már korábban – többek között – felnőtt versenyeken is, ahol szintén letették a névjegyüket. Bízom benne, hogy Végh sikere erőt ad a többi magyar indulónak is, hiszen ne feledjük: Ázsiában egy nagyon népszerű sportágról beszélünk. Nagyon erős mezőny jött össze gyakorlatilag mindegyik súlycsoportban.” – nyilatkozta Ancsin László.

Kovács János aranyérmes tanítványán és Szilágyi Eriken kívül Forgó Fruzsina (65 kg), Kerstner Róbert (open kategória), Molnár Tamás (115 kg), Délceg József (85 kg) és Nemes Dávid (+115 kg) szerepel a világbajnokságon.

A szumósknál egyébként már zajlik a Világjátékokra kvalifikáló sorozat is, a magyar válogatott eddig több ilyen Európa-kupán vett részt, ahol több érmet szerzett. A következő Világjátékokat 2021-ben, az egyesült államokbeli Birminghamben rendezik meg.

 
by Turák Péter, Nemzeti Versenysport Szövetség, nvesz.hu

2018. október 25-28. THE OFFICIAL EUROPEAN CONTINENTAL SUMO CHAMPIONSHIPS 2018 – YOUNGER CADETS, CADETS and JUNIORS

European Sumo Federation

European Sumo Federation

Recognized by the International Sumo Federation

THE OFFICIAL EUROPEAN CONTINENTAL SUMO CHAMPIONSHIPS 2018
YOUNGER CADETS, CADETS and JUNIORS

Younger Cadets (Boys and Girls under 14 years) MU14/WU14)
Cadets (Boys and Girls under 16 years) MU16/WU16)
Juniors (Men and Women under 18 years) MU18/WU18)

October 25 – 28, Rakvere, Estonia

OFFICIAL INSTRUCTION and INVITATION

The European Sumo Federation and the Estonian Sumo Federation would like to invite your Federation to participate in the Official European Continental Sumo Championships 2018 /Younger Cadets, Cadets and Juniors/ in Rakvere, Estonia.

1. TITLE OF EVENT:
European Continental Cadets and Juniors Sumo Championships 2018
• Younger Cadets under 14 years (MU14/WU14) October, 26
• Cadets under 16 years (MU16/WU16)  October, 27
• Juniors under 18 years (MU18/MU18)  October, 28
2. PURPOSE: To develop and promote sumo in Europe and to establish mutual friendship and goodwill among participating countries. The reunification of the European sumo family.
3. ORGANIZERS: The European Sumo Federation (EFS) and the Estonian Sumo Association
4. SPONSORS and SUPPORTERS:
 Main sponsors: Estonian Ministry of Culture, Rakvere City Government, Gambling Tax Council and Cultural Endowment
 Supporters: E-Piim AS, Giga AS, PRFoods AS Makita OY Estonian branch and Barto Puhkemaja
5. DATE OF COMPETITION: October 25-29, 2018
6. COMPETITION VENUE, REGISTRATION ADDRESS and ACCREDITATION: Rakvere Sports Center, Kastani Puiestee 12, 44307 Rakvere, Estonia
http://www.rakverespordikeskus.ee/index.php?id=10681

Az Észtországban rendezendő Világbajnokság teljes versenykiírása ezen a linken letölthető!

2018. június 15-16. International Sumo Championships of Poland – Seniors and Juniors – POLAND OPEN 2018

polish sumo federation

polish sumo federation

 

EUROPE CUP 2018
Qualification for The World Games 2021

International Sumo Championships of Poland – Seniors and Juniors
„POLAND OPEN 2018”

Krotoszyn, 15 – 16th June 2018

OFFICIAL ANNOUNCEMENT

I. ORGANIZER:

• Polish Ministry of Sport and Tourism
• The Marshal’s Office of Greater Poland Voivodship
• Polish Sumo Federation
• The Municipal Office in Krotoszyn
• District of Krotoszyn
• Athletic Association “ROZUM” in Krotoszyn

II. DATE AND PLACE OF MEETING:

16th June 2018 – City center of Krotoszyn – Main Market (in case of bad weather – Sports Hall in Krotoszyn, Olimpijska 10 Street).

III. APPLICATION:

Athletic Association “ROZUM” in Krotoszyn Mały Rynek Street, Nr 13, 63-700 Krotoszyn,
phone number: 0 62 / 725 74 39,
Mobile: 0048 601 983 698 – russian language, 0048 516 893 094 – english language
E-mail: tarozum@wp.pl
Send entry forms till 10th June 2018 by e-mail to tarozum@wp.pl is mandatory.

 

Az Lengyelországban rendezendő bajnokság teljes versenykiírása ezen a linken letölthető!

2018. március 15, Dorogi gyermek és felnőt sumo országos bajnokság, valamint minden korcsoportban válogató verseny eredmények

Dorog, 2018 március 15.

A Dorogon megrendezett összes versenyszám eredménye itt letölthető (PDF).

Felnőtt Férfi         70 kg                      BERTA                     MIKE            Érdi SP SC                      

                                                   Putnoki                     Zsolt            Dorog NC                       

                                                   Jónás                      Jácint          Centrum SE                     

Felnőtt Férfi         85 kg                      DÉLCEG                  JÓZSEF       Érdi SP SC                      

                                                   GREMSBERGER          BERTALAN    Dorog NC                       

                                                   Rovnyai                    Bence          Leányfalui SzKSE              

Felnőtt Férfi         100 kg                     Cservenyi                  Zoltán          Érdi SP SC                      

                                                   KISMÓNI                   BOTOND      Dorog NC                       

                                                   Vátzi                        Bálint           Dorog NC                       

Felnőtt Férfi         115 kg                     MOLNÁR                  TAMÁS         Érdi SP SC                      

                                                   Szilágyi                     Erik             Kispesti Nehézatlétikai       

                                                   Keszthelyi                  Attila            Kispesti Nehézatlétikai       

Felnőtt Férfi         +115 kg                   Kerstner                     Róbert          Veresi Küzdősport SE        

                                                   Kalmár                      István          SZTE EHÖK SE                

                                                   NEDBALEK                 FERENC       Szolnoki MÁV SE              

Felnőtt Férfi         open                       Nemes                      Dávid           Kispesti Nehézatlétikai       

                                                   Szilágyi                      Erik             Kispesti Nehézatlétikai       

                                                   Kerstner                     Róbert          Veresi Küzdősport SE        

                                                                   Kalmár                       István                  SZTE EHÖK SE                                  

Felnőtt Női           55 kg                      LEMÁK                     DIÁNA          Érdi SP SC                      

Felnőtt Női           65 kg                      Forgó                       Fruzsina       Bárdosi Küzdősport Akadémia         

Felnőtt Női           80 kg                      Ferencz                     Brigitta         Kertvárosi BSC                 

Felnőtt Női           +80 kg                     MAKAI                      ERIKA          Szolnoki MÁV SE              

Felnőtt Női           open                       MAKAI                      ERIKA          Szolnoki MÁV SE

A Dorogon megrendezett összes versenyszám eredménye itt letölthető (PDF).